Elérhetőségek

Sorok Inert Kft.

9700 Szombathely,
Nádasdy F. u. 32.
Telefon:
+36-30/416-9658
E-mail:
sorokinert@gmail.com

Bemutatkozás

Sorok Inert Kft. 2010-ben alakult, 3 tulajdonos irányításával. Előző cégeink révén már 15 éve végzünk építőipari tevékenységet, 2008-tól pedig kimondottan a bontási-, és földmunkák területére specializálódtunk.

Alakulásunk- a 2000-es évek építőipari fellendülése mellett- azon okból vált időszerűvé, hogy meggyőződésünk, Vas megyében, főként Szombathelyen és környékén nem megoldott az inert hulladékok szakszerű kezelése. Így cégünk bontási hulladékok gyűjtésével és újrahasznosításával is bővítette tevékenységi körét, ezáltal a fenti problémákra széleskörű megoldást kínálunk.

Inert hulladéknak minősül minden olyan kitermelt föld, bontási hulladék, építési törmelék, amely nem megy át jelentős kémiai, fizikai vagy biológiai átalakuláson. Jellemzője, hogy nem ég, nem oldódik vízben, és legfőképp nem bomlik le biológiai úton. Ezért deponálásukra egy olyan hosszú távú megoldást kell nyújtani, amely környezetvédelmi szempontból minden feltételnek maximálisan megfelel. Az építési és bontási hulladékok újrahasznosítása azért fontos, mert a Hulladéktörvény szabályozása szerint jelentős hatósági díj terheli a lerakással ártalmatlanított inert bontási hulladékokat.

Ezen tevékenység természetesen szigorúan engedélyekhez kötött, mely engedélyeket 2013-2014-ben cégünk megszerzett, és 2015-ben kiegészített.

Hasznosítási tevékenységünkkel együtt, már teljes egészében képesek vagyunk lefedni az építőipari tevékenységen belül a teljes bontási munkafolyamatot, amely tartalmazza az adott épület/ építmény szakszerű bontását, a keletkezett hulladékféleségek törését, osztályozását, rakodását, szállítását, és saját hulladékhasznosító telephelyünkön való feldolgozását is.

  

Építőipari cégek, vállalkozások, de még magánszemélyek részéről is felmerül az igény, hogy az építkezések, bontások során az inert hulladékok kezelésében szakszerű, a jogszabályi háttérnek kivétel nélkül megfelelő szolgáltatást kapjanak. Cégcsoportunk hulladékszállítási engedéllyel is rendelkezik, a hulladékok elszállítását így 5 db, saját tulajdonban lévő hulladékszállító járművel végezzük. A szállítás minden esetben a hulladékok fizikai, kémiai, biológiai jellemzőinek megfelelően- külön figyelmet fordítva a környezet veszélyeztetésének és szennyeződésének kizárására- történik.

 

Konkrét tevékenységeink:

  • Földalatti és felszín feletti tégla, beton és acélszerkezetű épületek, építmények komplex bontási feladatainak elvégzése
  • Építési terület előkészítése
  • Épületek bontása és mélyépítési - tevékenységekből származó és vállalkozók által beszállított inert hulladékok begyűjtése, válogatása, hasznosítása, építési alap- és segédanyagok előállítása, őrlemények értékesítése
  • Beton és egyéb építőipari hulladék feldolgozása
  • Építőipari termékek -, építési és bontási -, építőipari technológiai hulladékok begyűjtése és kezelése
  • Egyes frakciók szétválogatása, feldolgozása

 

 

Telephelyünk

Telephelyünk Sorkifalud közigazgatási területén, amely természetben Sorokpolányt elhagyva, a Rábahídvég felé vezető út bal oldalán, Szombathelytől kb. 10 km-re található, ahol 4,5 ha területen végezzük a különböző építési és bontási hulladékok újrahasznosítását. Itt került kialakításra a teljesen körbekerített hulladéklerakó,  az ahhoz tartozó kiszolgáló épület és 60 tonnás hídmérleg, betartva a szigorú hulladékkezelési és ártalmatlanítási, környezetvédelmi szabályokat. A hulladékok beszállítását telepített kamera rendszerrel ellenőrizzük Jelenlegi teljes kapacitásunk 80.000 m3 (kb. 120.000 tonna), amelyet éves viszonylatban  max. 25.000 m3 (kb. 37.000 tonna) lerakási korláttal tudunk kihasználni.

Az inert törmelék lerakásának lényegesen kedvezőbb feltételei vannak, mint a kommunális hulladéknak, így annak deponáló területe is olcsóbban alakítható ki. Ebből kifolyólag, az átvételi árainkat is alacsony szinten tudjuk tartani.

 

Cégünk nagy figyelmet fordít a környezetünk védelmére, ezért a bontott anyagokat megfelelő módon válogatjuk, a lehető legnagyobb mértékben újrahasznosítjuk, ezzel is csökkentve a környezet terhelését, hulladékként való további tárolását.

Hosszú távú célunk, hogy Szombathelyen és környékén a keletkező építési, inert hulladékot véglegesen deponáljuk, illetve amely hulladékféleség arra alkalmas, azt feldolgozzuk, hasznosítsuk. Munkánk szakszerűségét kiterjedt és korszerű gépparkunk, valamint hozzáértő szakemberink biztosítják.

 

Az általunk befogadott hulladékok listáját a fenti menüpont alatt találja.

Ha Önnek is fontos a szakszerű eljárás a hulladékkezelés terén, válassza Ön is a Sorok Inert Kft.-t!

Állunk szíves rendelkezésére!

 

Sorok Inert Kft. - Magyar